Ruhavarrás hozott anyagból

Ruhavarrás hozott anyagból

Van úgy, hogy magába az anyagba szeretünk bele először, utána merül csak fel a kérdés, hogy ebből mit lehetne szépen kihozni? Sokan a lehetőségbe szeretnek bele, ahogy megsimítják a puha szövetet, selymet, ujjaik között tartanak egy szép csipkét.

Ma már kevesebb a méteráru üzlet hazánkban, mint régebben, ám a kínálat annál lenyűgözőbb tud lenni. Vannak, akik külföldi útjuk során szereznek be minőségi anyagokat, másutt nem kapható különlegességeket.

Dolgozunk hozott anyagból is, de ennek 3 feltétele van

  1. Az első, hogy minőségi anyag legyen. Mivel a méretre készített ruha árának átlagosan kb. ötöde az anyag ár, olyan túl sokat nem lehet megtakarítani az anyagon, viszont a végeredményen nagyon látszik, hogy igényes volt-e az anyagválasztás? - tehát varratni csak jó anyagból éri meg.

  2. Ruhaszalonunkban a nevünket adjuk minden darabhoz, így mindig személyes megítélésünk az, hogy az adott anyag alkalmas-e arra, amire Ön szeretné. Az őszinteség nagyon fontos a vállalásnál, mert nekünk az a fontos, hogy Ön mosolyogva, elégedetten vigye el a kész kosztümöt, vagy ruhát, nem kompromisszumok árán.

  3. Végül az anyagnak elegendőnek kell lennie, sőt legalább 4-5% ráadásnak is kell lenni egyszínű anyag esetén, de mintás anyagnál, netán csipkénél, ahol a motívumokat is illeszteni kell, ennél jóval több is szükséges. Minél nagyobb a minta léptéke, annál többet kell rászámolni. A kívánt fazon és méret ismeretében szinte azonnal meg tudjuk mondani, elég lesz -e az anyag?

Ha vett vagy kapott egy szép anyagot, hozza el hozzánk

Ne tárolja évekig a szekrényben! Kérjen időpontot, és megnézzük, egyeztetjük az elképzelésével, találunk egy csodás fazont hozzá. Vendégeink egy része rendszeresen hoz anyagokat külföldről, sőt már előre tudja, miből, mennyit érdemes vennie, de arra is volt példa, hogy felhívott, és az alkata ismeretében mi már tudtunk neki így is tanácsot adni. De ez kapcsolat kérdése, már ismernünk kellett a méretét és az igényeit.

Akkor mennyi anyag kell?

Erre sem mindig egyszerű a válasz, azt szoktuk mondani, ha anyagot szeretne venni, akkor inkább nézze meg a mi anyagkönyveinket, hiszen jó áron csodaszép, minőségi kínálatot tudunk tartani.

Mivel több méterárus céggel van kapcsolatunk, így nálunk adott esetben többfélét talál, mintha maga menne el egy kiskereskedelmi boltba körülnézni. A világ minden pontjáról keressük a különlegességeket, a minőségi méterárut.

A kellékek beszerzése ruhavarratás előtt

Természetesen a hozzá illő minőségi kellékeket is mi szerezzük be, a bélést, cipzárat, kapcsokat, gombokat, szegőket, szalagokat, alábélelőket, gumit, stb.

A mennyiséget pedig mi kiszámoljuk, megrendeljük, ez benne lesz a ruha árában, így Önnek csak a fazonnal, a próbákkal kell foglalkoznia.

Vállalunk ruhavarrást, kosztümöt, kabátot, menyasszonyi, vagy alkalmi ruhát is hozott anyagból.

Kérjen időpontot, hozza el az anyagot, mondja el az elképzelését, és megtaláljuk a módját annak, hogy elégedett és gyönyörű legyen. Mert minden anyag, méteráru csak egy lehetőség, de velünk ebből valóság lesz, az Ön kívánságai szerint!

Tetszett a bejegyzés, megosztaná másokkal is? Itt megteheti!

Kapcsolódó írások:

  • Ékszerek

  • Molett kosztüm

  • Poncsó a kocsiban

Ajánlott Bemutatók
Legfrissebb Bemutatók
Archívum
Keresés címkék szerint
Egyéb

© 2016 SomodiAgnes.com

Kérjen időpontot az alábbi űrlap segítségével!

Szalonunk címe: Budapest I. kerület, Fortuna utca 15. földszint 2.

Hatóságilag kötelező értesítés: Weboldalunk nem küld rendszer üzeneteket, csak is eDm leveleket. Az "elfogadom a szabályzatot" gomb megnyomása után Ön beleegyezik elektronikus hírlevelünk kiküldésébe az Ön részére, melyről bármikor kötelezettség nélkül leiratkozhat.