Nőiesség, csipke, ruha, szoknya…

Nőiesség, csipke, ruha, szoknya…

Azt hinnénk, hogy a nadrág a kedvenc viseletünk. Én is minden további nélkül ezt mondanám, ha megkérdeznék tőlem.

Történt, hogy a napokban nézelődtem az elmúlt időszakban készült ruhák fényképei között, és szembe tűnt valami.

Mennyi egész ruhát, illetve szoknyát készítettünk az idén szalonunkban!

Igen, ezek jobbára alkalmi öltözetek voltak.

Örömmel töltötte el szívemet, hogy a nőiesség még mindig fontos számunkra.

A ruha hossza nagyon változó volt, a földig érőtől a térdig érőig sokféle változatot készítettünk. Érdekes volt az is, hogy a ruha hosszánál mennyire eltérő volt, hogy kinek mi áll jól, ki mit szeretne látni a tükörben.

Voltak bővebb fazonú ruhák, szoknyák, voltak szűkebb, alakkövető fazonok, de a lényeg, hogy többségében szoknyára, vagy egészruhára esett kedves vendégeink választása.

Azt is elmondhatjuk, hogy az idei szezonban is tarolt a csipke. Szebbnél szebb csipkékkel dolgoztunk színben és mintázatban egyaránt. A testesebb csipkék nagyobb kihívást jelentettek, nagyon ügyelni kellett a mintaelemek illesztésére, a varrásra. De minden esetben megérte a gondos munka, még ha nehezebb is volt a dolgunk. Bebizonyítottuk magunknak is, hogy nincs lehetetlen. A gyönyörű eredmény mindig magárét beszélt.

Vendégeink csillogó tekintete, a néha-néha legördülő örömkönnyek mind magukért beszéltek.

Ami érdekesség volt számunkra, az a csipke színéhez történő megfelelő cérna választása.

Itt lebeg a szemem előtt a kép, ahogyan csapatunk minden tagja a cérnás szekrény előtt állva válogat, illesztgeti a csipkére a hasonló színű cérnákat, majd visszateszi a helyére, mert nem az volt a megfelelő. Bizony voltak olyan helyzetek, amikor a csipkekabát varrását el kellett halasztani a megfelelő színű cérna megvásárlásáig. Temérdek színű cérnáink között nem találtuk meg a megfelelőt. Volt, amikor kompromisszumot kellett kötnünk, mert arany szállal mégsem varrhatunk, de mindig megtaláltuk a megoldást.

Érdemes visszaemlékeznünk….

Az elmúlt időszakban megismert új vendégeink és a visszatérő megrendelők, az elkészített ruhák olyan érzéseket indítottak el bennünk, amire érdemes visszaemlékeznünk!

Ezeket az emlékeket szeretnénk Önökkel megosztani néhány kép erejéig. Gyönyörködjenek velünk együtt a fotókon keresztül.

Köszönjük kedves vendégeink megrendeléseit és a képeket!

Tetszett a bejegyzésünk? Ossza meg barátnőjével is. Biztos örülne neki!

Szeretne feliratkozni hírlevelünkre, hogy rendszeresen értesülhessen témáinkról és csak a hírlevél olvasóinknak nyújtott számos kedvezményünkről?

Itt feliratkozhat hírlevelünkre!

Kapcsolódó témáink:

Ajánlott Bemutatók