top of page

Csak a ruhákat csodáltam!

Csak a ruhákat csodáltam!


Szeretnénk közelebb hozni Önökhöz a mi világunkat, a ruhakészítés folyamatát. Szeretnénk bepillantást nyújtani kedves vendégünk történetén keresztül az örömanyaruha készítés pillanataiba. Végig kísérhetjük vele a találkozó első pillanatától kezdve a molinó próbán át a készruha átadásáig azt a folyamatot, amivel találkoznak nálunk a kedves megrendelők.

Tartsanak velünk!


Itt az idő felkeresni őket!


„Már egy éve örömanyaruha keresésben vagyok. Tavaly döntöttek úgy a gyerekek, hogy összeházasodnak idén nyáron. Folyamatosan azon gondolkodtam, hol fogok én ruhát venni? A kínálat pocsék, legalábbis számomra. Tisztában vagyok az alkatommal, nem egyszerű a helyzet. De szeretnék kitenni magamért, most az egyszer szeretnék rááldozni a ruhára, cserébe viszont el is várom, hogy egyedi, csinos és elegáns legyek a nagy napon.

Ágiról és a szalonjáról már hallottam többször is, úgy gondoltam, hogy eljött az ideje felkeresni őt!

Tartottam a találkozótól. Az, hogy a Várban van a szalon, jelenthetett jót is, rosszat is. Nem tudtam, mire számítsak.

A szalonba lépve viszont minden kételyem elszállt! A puccparádé és a beképzelt eladó helyett egy csupaszív, kedves, mosolygós „Ágival” találtam szemben magam! Tátott szájjal néztem körbe a szalonban!



Csak a ruhákat csodáltam!


Hihetetlen elegancia, ízlésesen elhelyezett anyag és csipkecsodák bemutatótermébe csöppentem. Kezdtem kapizsgálni, hogy miért tart az első találkozó több órán át. Fürdőztem a szépségben, nem tudtam, hogy fogok én választani bármit is.

Még meg is mosolyogtam magam, hogy olyan színek, anyagok is tetszeni kezdtek, amiket sose választottam volna!

Hát igen, nem mindegy, hogy tárul a szemünk elé valami! Úgy éreztem, elvesztem!

A kezdeti terveim, amikkel érkeztem olyan egyszerűnek tűntek, hiszen Ági bevezetője után rádöbbentem arra, hogy sokkal de sokkal többet is tud adni egy ruha, mint amit én elgondoltam. Ebből a sok csodából nehéz kiválogatni a megfelelőt, nehéz kitalálni, hogy melyik úton induljunk el! Viszont Ági lényegre törő kérdései segítettek kitalálni az útvesztőből.

Így történt, hogy az én nagyon egyszerű örömanya ruha terveimből kialakult egy olyan apró kollekció, amiben minden ruha mindennel harmonizál.

Igen, az „egy örömanya ruha” gondolattól az 5 db-os szettig jutottunk, miután arra is rájöttem, hogy a hosszabbra nyúló ünnepség miatt érdemes lenne átöltözős ruhát is készíteni.



Nagyon tetszett, amikor az arcomhoz illesztgettük az anyagokat, hogy melyik szín milyen hatással van a bőröm színére. Beszélgettünk arról is, hogy melyik fazont miért utasítom el, melyik a kedvencem stb. Ági elmondása szerint ezek a „fonal felgombolyítós kérdések” segítenek tisztába tenni a gondolataimat, hogy a tervezés végén a legjobb ruhamodellek és anyagok maradjanak.


Komolyan gondolom azt, hogy olyan kedves és szakszerű kiszolgálást kaptam, amitől mindem kérdés megoldódott.

Eszembe nem jutott volna, hogy mi lesz, ha át szeretnék öltözni az esküvőn, mi lesz, ha hűvösebb lesz, milyen retikülöm és ékszerem lesz és folytathatnám a sort.



Már magában az a tény, hogy Ági mindezeket végig kérdezgette, elindított egy olyan úton, ami teljesen átölelte a kívánalmaimat, megkaptam mindent, amire az esküvőn szükségem lesz!

Biztonságban érzem magam. Úgy éreztem, ő tényleg belebújt a bőrömbe és próbált az én fejemmel gondolkodni. Nagyon várom már a molinó próbát. Most az is olyan rejtély számomra, mint az első találkozó.”

Varga Tiborné Katalin

Hamarosan érkezünk a folytatással!


Tetszett a bejegyzésünk?

Ossza meg másokkal is, barátnője is biztos szívesen elovasná!

📧

Szeretne feliratkozni hírlevelünkre, hogy rendszeresen értesülhessen témáinkról és csak a hírlevél olvasóinknak nyújtott számos kedvezményünkről?

Kapcsolódó témáink:


Ajánlott Bemutatók
Legfrissebb Bemutatók
Archívum
Keresés címkék szerint
Egyéb
bottom of page